W1Beszéljünk róla?! Beszéljünk. Nem egyszerű.

Kezdjük a mókával, mert abból sosem elég, meg hát sok örömben ezek után már nem volt részünk. A szlovén csapat bemelegítés gyanánt azzal szórakoztatta az egybegyűlteket, hogy sikerült bezárniuk az öltözőjüket, benne egy szem csapatársukkal. Néhány pillanatig úgy nézett ki, hogy mindezt végelegesen, de aztán az úgy nevezett kulcs nevű találmány ismét bizonyította, hogy megfelelő kezekben igen is képes beteljesíteni neki szánt feladatát. 

A mi részünkről is tervben volt egy nem akármilyen akció még a kezdőrúgás előtt: kommentátor barátunk, alias Bubba nem volt rest a játékosok segítségét is kérni a nemes ügy érdekében és egy molinót is csatába hívva megkérte szerelme, Edina azaz Edó kezét. A várva várt „igen” elrebegése és a nagy összeborulás után nehezen találtuk a szavakat, még a szószátyár Bubba sem, de sajnos a pályán látottak sem nyújtottak segítséget abban, hogy elakadt lélegzetünk utat találjon magának. 

Bonthatjuk szakszerűen negyedekre a látottak „elemzését” is, kiemelhetjük az ellenfél játékosai közül az amerikai Kramert, aki szinte egymaga gondoskodott róla, hogy ne legyen olyan finom a szombati krémes, foghatjuk az eredményt sérüléssel bajlódó alapemberekre – Storcz András, Piros Krisztián – vagy az igazoltan hiányzó Lenner Péter okozta lyukakra a csapatban, de a 41 pont az egy kicsit sok. A nulla pedig olyan kevés, hogy ennél kevesebb már nem is lehetne. (Mily’ meglepő). 

Az „ezüstsólymok” kezdhették visszahordással az összecsapást, és hamar meg is születtek fehérmezesek első pontjai: egy Wolves punt után Jure Laharnar ért el touchdownt, üröm az örömben – legalábbis a vendégek oldalán -, hogy Bezic extrapontja csak a „gurulós” fociban hozhatott volna egy pontot a konyhára. Az állás ezzel 0-6-ra módosult, de még sajnos ott volt Rok Sedej is, aki az első negyed hajrájában szintén TD-t ért el, és ezúttal a jutalomrúgás is célba ért, tehát kellemetlen 13 ponttal telített szlovén puttonnyal fordultak a felek. 

A „menyasszonytánc” folytatódott a mérkőzés további szakaszaiban is, igaz ellentétes előjelekkel. Sajnos az egyik legifjabb farkas vérrel beoltott legény félidő tájékán elcincogott „most kezdünk belelendülni” kijelentése sem állta meg a helyét. A Wolves játékosok egy hajnali órákban járó, falusi lagzi megfáradt, asztalon csörgő hőseit ábrázolták a műgyepen - a védelem az egész mérkőzésen hatalmas nyomás alatt volt, míg a támadósor kilátástalan harcot vívott mind a szlovénokkal mind önmagával - míg a silverhawks-os urak kulturált keringővel operáltak illetve táncoltak az idegeinken. Ennek megfelelően második és harmadik negyedben hét-hét pontot tettek zsebre a vendégek, míg mi a harmadik etap záróakkordjaiban mindössze egy interception-t jegyezhettünk fel értékelhető momentumként, ha akartunk. 

Bosszantó volt látni, mikor negyedik próbálkozásnál és 20 pontos előnnyel a tarsolyban nem puntolta el az ellenfél a labdát – hiszen jogosan nyeregben érezték magukat - hanem mit veszíthetünk alapon rámentek az adott szituációban, hogy 4 yard megtételével újabb first down-t érjenek el. Hab a tortán, hogy az akciójuk konkrétan TD-vel ért véget, amit a már emlegetett (2 csillagos, azaz amerikai egyetemen edződött) Kramer számlájára jegyezhettünk fel. 

Az utolsó játékrészre 0-27-el fordultunk, és ha eddig nem is, itt már mindenki a végét járta, illetve várta. A szél is elfáradt, feladta kitartó harcát ellenünk, csak a szlovénok gondolták úgy, hogy lenyúzzák a maradék bőrt is a farkasokról. Jason Kramer volt, aki szinte a lefújás pillanatáig végig elemében volt az ellenfél támadásai során, néhány társával – többek közt a kegyelemdöfést bevivő Matic Tomseval egyetemben. Kettejük egy-egy TD-jének, az extrapontoknak - na meg annak, hogy a szlovénok az utolsó másodperceket (hál’ Istennek) kitérdelték – köszönhetően 41-0-ra kikapott a Docler Wolves hazai környezetében. 

Egy ilyen végkimenetelű mérkőzésben is meg lehet, illetve meg kell találni a pozitívumokat. Ha csak az eredményre koncentrálunk, azt hihetnénk nehéz, de aki figyelemmel kísérte az összecsapást lelátóról innen, kispadon túl, az láthatott biztató jeleket mindamellett, hogy ezen a napon a Wolvesnak semmi sem akart összejönni, a ljubljanai játékosok viszont valószínűleg két jobb lábbal keltek fel. 

Támadásban Zmák Szilárd az, akit érdemes kiemelni, – aki mindezidáig ritkábban kapott szerepet CEFL mérkőzésen – akinek futásaiban a rutin hiánya ellenére lehetett érezni a potenciált. Sajnálatos esemény volt, hogy Darvas Róbert sérülését is meg kellett emészteni a csapatnak a többi sorscsapás mellet. Ezek után szinte a teljes második félidőt a junior Gombos Bence irányította, aki egyébként remekül helyt állt rutinosabb társai között. Pályára léphetett még Szabó Bence is, aki szintén még az utánpótlás „csikócsapat” tagja és jó volt látni, hogy a csapat rutinosabb tagjai közül Pethő Ferenc például hozta a tőle elvárható kötelezőt és kőkemény blokkokat osztott ki az offense fal képviselőjeként. 

A kevésbé hozzáértők is láthatták, hogy a védelem igen is küzdött, hajtott becsülettel, de olyan mennyiségű támadást, ami ellenünk irányult egyszerűen képtelenség folyamatosan kivédekezni. A fentebb említett interception mellett még egy nagyszerű interceptiont is sikerült bemutatnunk, ráadásul a másodikat közvetlenül a Silverhawks labdaszerzése után. Ezeket név szerint Székely Richárd és Hunka Norbert jegyezték, akik mérkőzés további periódusaiban jó formát mutattak. Mellettük Kovács Bencének, Deák Balázsnak és Sóti Lászlónak is voltak jó megmozdulásaik, ahogy Péter Csaba és Ágóta Balázs linebackerek is megtettek mindent, ami erejükből tellett; erre mondják talán, hogy a szerencsével állt nemes egyszerűséggel hadilábon a csapat. 

Egy másik napon, másik időpontban egész biztosan másképp alakult volna illetve másképp kellett volna, hogy alakuljon ennek az összecsapásnak a forgatókönyve. E feltételezésnek bizonyítására kiváló alkalom lesz a júniusi, szlovéniai visszavágó. Kis hazánkban munkanap volt ez a szombat és az amúgy barátságos szlovén csapat úgy gondolta megtisztel minket kétórányi kő kemény munkával. Bár ne tették volna, igazán ellébecolhattak volna e napsütéses délutánon.

Szerző: Naszályi András

Képek: Bratincsák Péter