W1Fürstenfeldi aranyláz

A szokásos idegenben játszandó mérkőzések előtti forgatókönyvet (korán kelés, hosszú, megterhelő utazás, játékosok és gondolatok összeszedése akár a föld alól is) egy nem várt csapás nehezítette. A Wolves csapatbusszal érkező delegációja az osztrák puszta vendégszeretetét is kénytelen volt megtapasztalni, ugyanis a Rozsnyai utcába amúgy meglepően korán beparkoló monstrum szintén elég váratlanul mondta fel a szolgálatot, csak hogy ha valaki esetleg nem lett volna eléggé zaklatott idegállapot birtokosa, az a kánikulában elszenvedett néhány órás veszteglés és fejetlenség után máris magáénak érezhette e sorsdöntő meccs előtt nem túl ideális „életérzést”. Azonban a gyors szervezkedésnek és a sportszerű osztrákoknak hála autós konvoj szerveződött és végül mindössze fél órás csúszással egymásnak is feszülhettek a felek.

A Wolves kezdhette visszahordással a találkozót, Gombos Bence és Lenner Péter pedig egyből kezükbe vették az irányítást – bár előbbinek más választása, ill. feladata nem is igen akadhatott volna. Szerencsére igen hamar megszületett az első nyugtató touchdown Lenner jóvoltából és Majoros Csaba is berúgta az extrát, így az első megszerzett 7 ponttal már is közelebb kerültek a farkasok a hőn áhított bajnoki serleghez.

Az osztrák támadások a mérkőzés kezdetén (is) elég haloványok voltak, illetve a Wolves védelme elég könnyedén tudta a próbálkozásokat megállítani, majd a hazai csapat elvesztette egyik, talán húzóember szerepkörre (meg)termett játékosát is, egy bizonyos Hannes Feichtl-t, csak hogy őket se csak a tikkasztó napsütés zavarja a mai nap folyamán.

Az első negyedből még érdemes Hunka Norbert védekezését kiemelni, aki összehozott egy interception-t, a mai napon először, de nem utoljára.

A második negyedben a több variáció kedvéért és hogy a rengeteget robotoló Lenner válláról lehulljon egy kis teher – ha ez egy ilyen kiélezett szituációban egyáltalán lehetséges - Roczkó Iván és Szatlmayer Richárd is szép nyargalásokat mutattak be a repertoárjukból, ám végül ismét a Gombos – Lenner alkotta páros ért el pontokat touchdown címszó alatt és Majoros is megjutalmazta csapatát újabb egy ponttal, így az állás 14-0-ás Wolves előnyre módosult.

A kickoff-ot követő Raptors támadás a lehető leghamarabb, egy újabb interception-nek köszönhetően lett hatástalanítva a 44 számú Miakich András védőmunkájának hozományaként, kecsegtető, mindössze 23 yard-os távolságra az ellenfél alapvonalától.

Ez idő tájt Majoros Csaba is egyre aktívabb rész vállalt a támadásokban néhány elkapással, míg a sógorokat újabb sérülés sújtotta, így a 45-ös dresszben feszítő Philipp Weber-t is le kellett kísérni a pályáról. Gombosék néhány elhibázott passzjáték után újra, az eddig jól bevált futójátékot kezdték erőltetni és végül egy fieldgoal kísérlet koronázta meg az erőfeszítéseiket, más kérdés, hogy a 3 pont sajnos ezúttal elmaradt.

Az ellenfél továbbra sem találta a mérkőzés ritmusát, bár a Wolves védelem ismét besegített, ezúttal egy 15 yard-os büntetéssel, ám ezt a kisebb fegyelmezetlenséget kompenzálva a mérkőzésen már a harmadik interception-t sikerült összehozni, ezúttal a mesebeli 7-es számot viselő Deák Balázsnak. A labdaszerzést követően a negyed vége előtt pedig ki más, mint Lenner Péter és az ő villámléptei okoztak nekünk újabb szép pillanatokat, mikor egy tért ölelő, cirka 60 yard megtétele után az ellenfél end zone-jában kötött ki. Majoros lába ezúttal már nem remegett meg és a félidőre 21-0-ás, egyesek számára túlságosan is megnyugtató Wolves-hengerrel mehettek az öltözőbe a fiúk.

Sablon, közhely, hogy egy csapat, ha elkapja a fonalat, bármennyire is várja a negyed órás szusszanást, visszaüthet ha megtörik a lendület, ellenkező oldalon viszont jól jöhet, ha egy rövid időre leáll a darálás és össze tudja szedni egy csapat a gondolatait, erőtartalékait. E gondolatfoszlány, ha nem is drasztikusan, de ismét beigazolódott, már ami a pihenő utáni perceket illette, és így utólag kijelenthetjük, hogy ugyan nem történt tragédia, de a játék összképéből egyáltalán nem következő módón az osztrákok igen erősen behúzták a harmadik negyedet.

A Wolves egy nem túl sikeres onside kick-el nyitott a térfélcserét követően, majd ezek után úgymond „könnyed labdázgatás” vette kezdetét. A fürstenfeldiek részéről egy-két játékos viszont elkezdte szárnyait bontogatni, ilyen volt a 80-as számú mezben serénykedő David Hailimann, és a hazai publikum nagy örömére össze is hozott egy szépítő 6 pontot. Míg a Wolves védelem az egyre inkább ficánkolásra késztetést érző Hailimann TD-jénél nem, az extrapontnál annál inkább a helyzet magaslatán állt és egy gyönyörű blokk következtében maradt az osztrákok 6 egysége a még elegendőnek bizonyuló, de még feltornázandó jelzővel illethető 21 mellett.

Ahogy az fentebb említve lett, a Wolves számára eléggé „üresjáratosra” sikeredett az utolsó előtti játékrész, és az osztrákok ezt megérezvén egy interception-t is összekapartak a 48-as számú Constantin Schmidt jó helyezkedése nyomán, majd Hailimann újabb TD-jével és a szintén általa – mint egyszemélyes támadóegység – jegyzett plusz két pont segítségével már 14-re hízott a Raptors egyenlege.

Hozzátartozik az eseményekhez, hogy ha a sérülés a Wolves oldalán nem is történt – egészen a végső sípszó elhangzásáig – egy játékostól meg kellett válnunk idő előtt: Borek Dávid Zoltánt kérték meg a játékvezetőek, hogy a meccs további részét a lelátóról tekintse meg.

Ráfordultunk az utolsó szakaszra, nagy baj még nem volt, és hogy ne is legyen, arról Lenner úgy döntött, hogy ha nem is egymaga, de jelentős részt vállalva gondoskodik. Rögtön a negyed elején megszerezte önmaga és csapata negyedik TD-jét, igaz a jutalom pont ismét hiánycikké avanzsált, így az eredményjelző 27-14-re fordult, azaz újra két touchdown lett a különbség a két alakulat között, ahogy azt a szemfüles osztrák kommentátor is megállapította.

Hunka Norberték ismét jobb formájukat kezdték mutatni a lelkesítő pontszerzés után, bár újabb büntető yardok azért be-becsúsztak, ami a második félidőre végig jellemző volt. Aztán egy fumble-nek köszönhetően ismét a Wolves támadhatott, és élt is a lehetőséggel egy a (Lenner) sorozatot megszakító Roczkó Iván féle touchdown formájában, Majoros pedig ezúttal nem kegyelmezett – 34-14 a negyed felénél, ez már több volt, mint bíztató.

Az első félidei formájukat visszanyerő, megzavarodott osztrákok előbb majdnem összehoztak egy újabb fumble-t, majd Hunkának hiányzott mindössze egy kis szerencse egy újabb interception eléréséhez.

A 41-14-es végeredmény Bicskei Dániel TD-jével és Majoros Csaba extrájával alakult ki, miután Péter Csaba földbe döngölte – illetve mondjuk úgy - megszerezte a labdát az irányítótól.

A játékosok számára pontosan olyan fárasztó és megterhelő volt az egész szezon, az edzések, a felkészülés, mint ez a július 19-ei, megérdemelt bajnoki győzelemmel záruló ausztriai kirándulás. Az aranyérmes játékosok, a meccs emberének választott Lenner és a bajnoki trófeát kiérdemlő egész szakmai stáb pályaszéli rövid ünneplése a hajnali visszaérkezést követően hazai környezetben folytatódhatott – ahogy az a nagykönyvben meg van írva.

Hogy kerek legyen a történet: érkezett egy csere-busz, amivel szerencsésen hazaérhettek a fiúk, ám, hogy ne legyen minden fenékig tejfel Roczkó Iván - ahogy az általában lenni szokott a balszerencsés sérüléseknél - az utolsó pillanatokban szedett össze egy csúnya vállsérülést, ami miatt egy szezonzáró műtét vár majd rá.

Szerző: Naszályi András

Fotó: Szabó Attila