W1Újbuda Rebels 32-27 Budapest Wolves

Pedig jól indult, ahogy az általában szokott illetve, ahogy mindig is kéne lennie.

A Rebels kezdőrúgása után Deák Balázs az egész mérkőzésre jellemző „menetrendszerűen hatékony”, azaz a félpályát meghaladó visszahordásainak köszönhetően támadásainkat rendre jó pozícióból kezdhettük meg. Történt mindez az első touchdown-t érő drive-unk előtt is – egy jó ütemű időkérés után harmadik kísérletre Storcz András kapott az endzone-ban egy remek passzt Wágner Olivértől és a csapat első számú jutalompont rúgójaként 0-7-re módosította egymaga az állást rögtön a mérkőzés elején. Jegyezzük meg már most a pozitívumokat, többek közt azt, hogy Storcz a mérkőzés folyamán egyéb érdemei mellett hatból hat touchback-et produkált – tehát míg „Süti” a mi oldalunk támadásépítéseket könnyítette meg a maga módján, addig Storcz e téren a lehető legnehezebb pozícióból engedte az ellenfél offense-nek kibontakozását a teljes játék alatt.

A Rebels első támadásai során jól működő rövidjátékokkal operált, annak ellenére, hogy védelmünk - főleg a mérkőzés elején, majd mindent összevetve rövidebb időszakok alkalmával - masszívan állta a sarat, élen Horváth Péterrel. Ékes bizonyíték erre, hogy a defense hamar vissza is csente a játékszert, amellyel Lenner saját 30-asáról egészen az ellenfél 15 yard-os vonaláig jutott. Igaz, e támadás végén „mindössze” egy field goalra futotta, még is álomszerű, 0-10 vezetésnek örülhettünk a meccs igen korai szakaszában. Vagy akár jellemezhetnénk az állást ekkortájt így is: Rebels – Storcz: 0-10.

Az „álom” szó elé azonban hamar odabiggyeszthettük a „rém” kifejezést, hisz a hűvösebbé váló időjárás hatására felélénkülő „lázadók” rögtön a kickoff utáni első kísérletre TD-t értek el az első negyed végén: Kocsis Péter kapott nagy passzt, amiről Hunka Norbert sajnos lekésett és Sóti Lászlóval már csak bottal üthették… A Wolves védelem által blokkolt extra után 6-10-re zárkóztak a hazaiak.

Az első negyedben egy térfélcsere erejéig megszakított drive-unk után ismét feljebb tornáztuk pontjaink számát: a hosszú, kisebb nagyobb futásokkal és pár rontott elkapással terhelt menet végén Lenner Péter ellentmondást nem tűrően hatolt be az ellenfél célterületére önmaga és az ott bóklászó Majoros Csaba testi épségére egyaránt fittyet hányva. Jutalom gyanánt Storcz nézte ki magának egy szemben lévő ház ablakát, mint támadható felületet: a betörési kísérlet nem jött össze, a természet blokkjának következtében, de ami fontosabb, az egy pont meglett, azaz 6-17-tel léptünk meg.

Az ezt követő, már-már a végtelenségbe nyúló újbudai akciósorozat – mely jó néhány Wolves védelmi hibával lett fűszerezve - is touchdown-nal fejeződött be Cseperkáló Péter futása révén (az extrát ismét hatástalanítottuk, így 12-17). Egy-egy punt-tal végződő vendég, ill. hazai támadás után a hazai publikum által delegált „szakkommentátor” imái meghallgattattak és nemhogy labdát, de még pontokat is szerzett a Rebels a pihenő előtt: a vendéglátók részéről Németh Márton mutatott be egy interception-t, majd az újabb Wolves defense fegyelmezetlenségek segítségével történő előre araszolás végén Kántor Bálint jegyzett hatpontost és második nekifutásra irányítójuk megfutotta a kettest is, 20-17-re fordítva a játék számszerű adatain. A félidő előtt még volt egy field goal kísérletünk a döntetlen állásért, melyet a játékvezetők kapun kívülinek ítéltek meg – Storcz „enyhe megrökönyödésére”.

A szünet után Deák is abszolvált egy interception-t, de sajnos sokra nem mentünk a következő támadás alatt. A Rebels viszont átmentette lendületét a fordulás utánra is: nálunk Péter Csaba és Pető Dániel is megtett ugyan mindent a meccsben maradásért, de Kántor újból az endzone-ban kapott el egy jól irányzott átadást, „és mivel a Rebels annyira nyeregben érezte magát, hogy az egy pontot lebecsülendő módon a jutalomrúgás során is az onside kick-et gyakorolták”, – leginkább önmagukat meglepve ezzel -  csak 26 pont került a mi 17-ünk mellé az eredményjelzőre.

Zárkózni kellett és mi meg is tettük: a már említett módon Deák szokás szerint pazarul hordott vissza, majd villant a Wágner-Storcz páros is egyet, illetve Storcz még egy ráadást is, így 26-24-re jöttünk fel az utolsó szakasz, azaz a hajrá előtt.

Egy újabb, a harmadik negyedről átmentett, Roczkó és Lenner által összebrusztolt yard-okkal tarkított Wolves támadás zárult Storcz field goal-al, amivel 26-27-re fordítottuk az állást a mi javunkra, majd a felek egyre-másra adogatták át a támadás jogát egymásnak, ami az mérkőzés állását és az idő múlását figyelembe véve akár a mi malmunkra is hajthatta volna a vizet.

De ismét bebizonyosodott, hogy ez a játék sem tartozik azon kevés sportágak közé, amelyekben a kivárás, a türelem, de főleg a pontínség eredményre vezethet. És persze nincs az a beparkoló busz, amit jó pár erős ember együttes erővel ne tudna megmozdítani. Kevesebb, mint két perccel a végső sípszó elhangzása előtt egy utolsó nagy rohamot követően - mely során többször a negyedik kísérletet is meg kényszerültek húzni a hazaiak - Váry Tamás ismét megtalálta Kántort egy nagyjából 50 yard-os labdával, aki harmadik TD-jével, extra hiányában 32-27-el fordította a maguk javára a találkozót és állította be a végeredményt, amelyet amúgy a rebels-es Végh Imre INT-je pecsételt meg végérvényesen.

A Rebels így, hogy megverte az elmúlt évek állandó döntős résztvevőit, jó eséllyel pályázik a fináléba jutásra a Győr ellen. Ránk pedig legfőbb riválisunk, a Hurricanes vár idehaza, hogy egy esetleges győzelemmel bebiztosítsuk a hőn áhított november 15-én rendezendő eseményre a helyünket.

Oláh Zoltán (OL): „Ennyi hibával nem lehet meccset nyerni, pláne nem bajnokságot. Le kell járni edzésre, oda kell tenni magunkat, dolgozni. Nem kaphatunk buta büntetéseket, nem adhatjuk el a labdát. Ez utóbbi megtörtént háromszor – négyszer, és kaptunk „300 yard” büntetést. Azt hiszem, hogy ez magáért beszél.”

Miakich Gábor (defense edző): „Remek esélyünk van, hogy kiüssük a „hurrikánokat” a döntőből, erre készülünk, van még három edzésünk addig. Jó meccs volt, jó volt az ellenfél és kihasználták a hibáinkat, mi pedig nem játszottuk azt, amit tudunk. Az első félidőt eléggé odaadtuk nekik és kicsit azt hiszem, hogy fejben túlpörögtek a srácok: nem a saját feladatukkal törődtek, hanem a többség túlságosan oda akarta tenni magát és ebből nem jöttünk ki jól, mert a nagy hajtásból inkább hibák születtek. Egyszerűen nem tudták tiszta fejjel megtartani a játékot.”