Interjú Kovács Istvánnal

Hogyan értékelnéd a felnőtt csapat, vagy inkább csapatok 2015. évi teljesítményét (a farkasok 2015-ben magyar bajnoki címet, HFL ezüstérmet és osztrák divízió II-es bajnoki címet nyertek)?
 
Egy kivételt, a HFL aranyat leszámítva sikerült elérnünk a szezon előtt kitűzött céljainkat. Úgy gondolom, sikeres szezont és évet zártunk, ami a játékosok kemény munkájának eredménye. Természetesen hátradőlni most sem lehet, dolgozni kell kitartóan tovább, hogy elérjük a 2016-ra kitűzött céljainkat és tovább tudjunk fejlődni.
 
A szezon elején jelentős változások voltak a játékoskeretben. A Hurricanes-ből több játékos tért vissza nevelőegyesületébe, de jöttek olyanok is, akik először húzták magukra a Farkasok piros fekete mezét. Hogyan sikerült az új játékosok beépítése a csapatba? Voltak nem várt nehézségek? Ezeken hogyan sikerült úrrá lenni?
 
Az év elején érkezett játékosoknak gyorsan sikerült beilleszkedni a társaságba, nem voltak konfliktusok a játékosok között. A tavaszi szezonban folyamatosan javuló képet mutatott a játékunk, annak köszönhetően, ahogy a mérkőzések során összecsiszolódott a csapat és a játékrendszerbe is beleszoktak a játékosok.
 
Hosszú várakozás után végre megalakult a magyar válogatott, amely keretében rengeteg Wolves játékos kapott helyet. Az eredmények azt mutatják, hogy még sok munkára van szükség ahhoz, hogy elérjük az európai középcsapatok szintjét. Szerinted mi az, amiben feltétlenül előre kell lépnünk akár válogatott, akár egyéni szinten?
 
Nagyon büszkék lehetünk az egyesület játékosaira, mivel a legtöbb játékost a Wolves „adta” a válogatottnak, köztük négy U19-es játékost, ami egyedülálló volt. Mindannyian nagyon megdolgoztak ezért a lehetőségért és ki is érdemelték.
 
A válogatott egy összetett téma. Először is nagyszerű élmény volt ennyi ügyes játékossal együtt dolgozni és egy történelmi esemény részese lenni. Ugyanakkor az első mérkőzések kudarca az én kudarcom is, hiszen nem sikerült többet kihoznom ezekből a játékosokból. Ennek ellenére sikeresnek tartom az egész kezdeményezést, mert sikerült megmozgatnunk a szurkolókat, motivációt adott ezzel a szövetség a játékosoknak is. A szakmai stáb dolga most az, hogy visszatekintve levonjuk a következtetéseket és tanuljunk a hibáinkból.

A folytatással kapcsolatban több oldalról kell megközelítenünk a kérdést. El kell döntenünk, mik a céljaink, mármint a szövetségnek a válogatottal. Csak a sportág népszerűsítése évente egy-két mérkőzés segítségével vagy komoly eredményeket akarunk elérni európai- és világversenyeken, vagy a játékosokat, edzőket akarjuk a válogatott programon keresztül fejleszteni vagy akár többet egyszerre ezek közül a célok közül vagy akár mindet egyszerre?
Utólag könnyű okosnak lenni, de sajnos nem nehéz megállapítani, hogy szakmailag nem sikerült jól ez válogatott nekirugaszkodás. A sport népszerűsítése szempontjából viszont talán már jobb eredményeket értünk el. Megmutatták a szurkolók és a játékosok, hogy van igényük egy válogatott programra. Itt hadd jegyezzem meg, hogy minden tiszteletem azoké a játékosoké, edzőké és szövetségi munkatársaké, akik rengeteg áldozatot hoztak azért, hogy elinduljon és működjön a válogatott program.
Visszatérve, úgy gondolom, hogy először is vázolni kéne egyértelműen a válogatott program céljait a következő évekre. Ezután kell ennek megfelelően megtervezni a csapat programját és fejlesztésének szakaszait. Ha szükséges, akkor a hazai bajnokságok menetrendjét és szabályait is ehhez kell szakmai szempontból igazítani.
A lejátszott válogatott mérkőzésekkel kapcsolatban az a véleményem, hogy a leglátványosabb különbség köztünk és az ellenfeleink között a komoly meccstapasztalat illetve annak hiánya volt. Jelenleg Magyarországon a legjobb csapatok játékosai két-három komoly mérkőzést játszanak egy évben, míg például a szerb válogatott gerincét adó Vukovi és Novi Sad játékosok akár 6-8 magas színvonalú mérkőzést játszanak egy szezonban a hazai és a nemzetközi bajnokságokban.
 
A felnőttekhez hasonlóan az utánpótlás csapataink is több fronton igyekeztek helyt állni. Kezdjük az U19-esekkel. Az elmúlt 4 évben a Wolves és a Hurricanes felváltva nyerte a junior bajnokságot. 2015-ben immár egy csapatként abszolút esélyesként vágtak neki a bajnokságnak. Az alapszakasz a vártnál kicsit döcögősebbre sikerült. Mi volt ennek az oka?
 
A fiataljaink minden évben kettős terhelésnek vannak kitéve. A magyar utánpótlás bajnokságok mellett játszanak az osztrák utánpótlás bajnokságokban is, ráadásul az osztrák bajnokságban 11 fős focit játszanak, míg itthon csak 9 fős vagy az U17-es korosztályban 7 fős focit játszanak. Ez a különbség extra kihívást jelent a dupla szezon mellett. Általában az edzéseken 11 fős focit gyakorlunk, hiszen azt fogják csinálni a felnőttben is, így a magyar mérkőzéseken eltart egy darabig, mire belerázódunk, akár mi edzők is ebbe a más típusú fociba. Viszont ez azért is jelenthet gondot, mivel itthon a negyedek is rövidebbek, így ha elront valamit az ember, nem sok ideje marad kijavítani. Ahogy szoktam mondani, elég nagy a szakadék például az U17-eseink osztrák és magyar bajnoksága között. Egyik hétvégén játszanak Ausztriában egy “normál” 11 fős meccset 12 perces negyedekkel, aztán rá egy hétre a magyar U17 kupában 7 fős focit kell játszaniuk kisebb pályán, aréna szabályokkal, kétszer 10 perces futó órás félidőkkel. Nyilvánvaló, hogy azok lesznek itthon nagyobb előnyben, akik erre készülnek minden edzésen. Mi egy szezonban egy-két edzésnél többet nem tudunk erre szánni. Ehhez képest akár jó eredménynek is nevezhetnénk az U17 magyar kupában elért ezüstérmünket.
Sajnos a kettős terhelés mellett az ilyen szakmai okok miatt is bukunk el vagy kerülünk nehezebb helyzetbe itthon a magyar utánpótlás bajnokságokban. Talán a legjobb példa erre, az amikor 2013-ban egy novemberi szombaton a juniorjainkkal a St. Pölten otthonában egy sárban dagonyázós mérkőzésen hosszabbítás után megnyertük az osztrák bajnokságot, másnap itthon kellett játszanunk a Hurricanes juniorjai ellen a magyar U19 elődöntőben és sajnos elveszítettük azt a mérkőzést, a Hurricanes juniorok nagyon ügyesek voltak, mi viszont nem bírtuk felvenni a tempót a szombati meccs után.
Visszatérve a kérdésre, a döcögős alapszakasznak több oka is van a fentiek alapján, sajnos “játszanunk” kellett a kerettel is, szükség esetén pihentetni kellett játékosokat, nem mindig volt minden játékos elérhető, ha ugyanakkor volt osztrák mérkőzés is, szóval több oka is volt a hibáknak, az ellenfelek felkészültségéről nem is beszélve, mert azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy egyes magyar utánpótlás csapatok egyre jobb teljesítményt nyújtanak évről évre.
 

A rájátszásra viszont nagyon összeállt a csapat játéka. Átgázoltak az ellenfeleiken és megvédték junior bajnoki címüket. Mi történt? Mit ígértél nekik vagy mivel fenyegetted meg öket?
 
A kérdés első felére a válasz az, hogy sikerült fejben összerakni a srácokat. Nem kérdés, hogy ők itthon a legjobb játékosok és a legjobb csapat, a legnagyobb tapasztalattal. A kérdés mindig is az, hogy ezt a különbséget ki tudjuk-e hozni belőlük.
 
Sokat jelent, hogy a juniorjainknak és U17-eseinknek most már komolynak mondható tapasztalata van felnőtt és nemzetközi mérkőzéseken is. Sokkal több kritikus szituációval találkoznak, mint más csapatok játékosai, ezért is tudnak legtöbbször jól megoldani nehéz szituációkat.
 
Jó példa erre a Miskolc Steelers elleni alapszakasz mérkőzés és utána az elődöntő és a döntő. Azon a bizonyos miskolci meccsen hátrányban voltunk a félidőben, de elmondtam a játékosoknak a félidőben, hogy egyáltalán nem izgulok, mert tudom, hogy meg tudják nyerni a meccset és meg is fogják nyerni. Nem volt könnyű, de megcsinálták.
 
Nincs helye fenyegetésnek az edző-sportoló kapcsolatában, főleg nem utánpótlás sportban. Szerencsére nem is kellett ilyen eszközökhöz nyúlni. Mindössze két dolgot mondtam nekik az elődöntő és a döntő előtt, illetve közben, hogy tudjuk, hogy jobbak bármelyik hazai junior csapatnál egyenként és csapatként is, nekik csak egy dolguk van, hogy ezt a pályán ki is hozzák magukból. A másik, hogy készültünk fejben is a felfokozott hangulatú mérkőzésekre és kulcskérdés volt, hogy mi ne veszítsük el a fejünket és csak a saját dolgunkkal foglalkozzunk, a fejvesztést hagyjuk az ellenfél játékosaira és edzőire.
 
Sok 18-19 éves játékos a felnőtt csapatokban is játszik. Ez mutatja, hogy az utánpótlás csapatok edzői jó munkát végeztek, megfelelően felkészítették a srácokat. És talán segíti az átmenetet, a beilleszkedést a felnőttek közé. Mégis évek óta azt látjuk, hogy sokan a junior korosztályból kiöregedve eltűnnek, befejezik a játékot. Hogyan lehetne ezen változtatni?
 
A válasz előtt annyit helyesbítenék, hogy általában, akik kiöregszenek a junior programunkból, ők nem hagyják abba a sportot. Az “eltűnés” jelensége inkább a fiatalabbakat érinti.
 
Szerintem ezen nagyon nehéz változtatni. Nagyon sok munkával lehet javítani a számokon, de fel kell ismerni azt is, hogy ez a jelenség teljes egészében nem szüntethető meg.
 
Nagyon jó utánpótlás programunk van, de természetesen mindig van min javítani. Ehhez még hozzájön az, hogy az edzőink minden szinten amatőrök, a szó olyan értelmében, hogy nem kapnak pénzt, kompenzációt a tevékenységükért, sőt, ők áldozzák fel a szabadidejüket, magánéletüket. Ilyen helyzetben még nagyobb erőfeszítés és áldozat kell az edző kollégáktól, hogy fejlődjünk és javítsunk a szakmai munkán.
 
Visszatérve a kérdéshez, úgy gondolom, hogy ezt a jelenséget nem lehet megszüntetni, maximum a megfelelő edzői munkával és hozzáállással csökkenteni a játékot vagy a csapatot elhagyók számát. A probléma többrétegű. Először is, az utánpótlás korosztályban eleve kódolva van, hogy sok tényező miatt abbahagyhatja valaki a sportot az évek folyamán. Ezek lehetnek családi okok, tanulás, munka, stb. Ebben a korban kezdenek felnőni a játékosok és éri őket nagyon sok új inger, élmény és természetesen könnyű elcsábulni például a szórakozás felé. Lássuk be, nem mindenkinek lesz vonzó alternatíva a kemény edzésmunka a szórakozással szemben. Ahogy nőnek fel a gyerekek, egyre több mindenre kell vagy kéne időt fordítaniuk (érettségi, felvételi, stb.) és sokaknál a sport az, amit könnyebben elhagynak a heti programjukból. A másik két fő indok már inkább szakmai, mi ezen tudunk dolgozni elsősorban. Az egyik, hogy elég nagy a tempó a Farkasoknál és ezért a kiégés esélye is nagyobb. Igyekszünk erre odafigyelni, és javuló tendenciát látunk, de még mindig van évente két-három ember, aki kiégés miatt hagyja abba, még ha ez bennük nem is tudatosul. A másik komolyabb gond az edzői létszám és az utánpótlás program nagysága. Talán 2015-ben értük el az ideális edzői stáblétszámot, de ezt is bővíteni fogjuk 2016-ra. A junior program újraindításakor Gáborral (Miakich Gábor) ketten foglalkoztunk 60 játékossal, sajnos egyértelműen kevesebb figyelem jutott egy-egy játékosra. Ezen fokozatosan tudtunk javítani az évek folyamán, de ahogy említettem, mindig van hova tovább fejlődni. Ezen is sokat kell még dolgoznunk. Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy jó úton járunk, minden csapatrészünknél (U19, U17, U15) szinte minden posztra jut majd edző 2016-ban.
 
Az U17-es csapat a 2014-es akklimatizáció után 2015-ben már az osztrák U17-es 11 fős bajnokságban indult (csak összehasonlításképpen: a magyar U19-es bajnokságban 9 fős, az U17-esben 7 fős csapatok játszanak egymás ellen). Bár voltak fájdalmas vereségek, azért a srácoknak sikerült egy meccset nyerniük. Mi a következő lépés? 2016-ban megcélozzuk a rájátszást vagy megpróbálkozunk az U15-ös bajnoksággal?
 
A 2015-ös eredmények alapján nagyon büszkék lehetünk az utánpótlás csapatainkra. Az U17-eseink különösen kitettek magukért tavaly. A külső szemlélő számára akár szerénynek is tűnhet az Ausztriában elért eredmény, de valójában ez nagyon nagy lépés volt az U17-esek és végül is az egész egyesület fejlődésének szempontjából. Európa legjobb utánpótlás csapataival találkoztak hétről-hétre és kellett helyt állniuk abban a nagyon erős mezőnyben. Tovább kell menni ezen az úton és természetesen azért dolgoznak az edzők és a játékosok is, hogy ennél csak jobb eredményeket tudjunk elérni.
 
2016-ban a következőképpen alakulnak az utánpótlás korcsoportokban a szakmai terveink:
 
U19: tavasszal a felnőtt csapatokban (W1 és W2) játszanak és emellett osztrák kvalifikációs mérkőzéseket kell lejátszaniuk, ősszel magyar és osztrák bajnokságok, Ausztriában biztosan 11 fős foci lesz, itthon is remélhetőleg 11 fős lesz végre a játék menete, a szövetség is ezt az irányt erőlteti idén. A cél természetesen a magyar és osztrák címvédés (az utolsó hivatalos osztrák U19 bajnokságot megnyertük 2013-ban, 2015-ben pedig egy nem hivatalos osztrák U19-es kupát nyertünk)
 
U17: tavasszal remélhetőleg minél több játékost ki tudunk próbálni a felnőtteknél (W2), emellett osztrák kvalifikációs mérkőzések és magyar flag foci kupa vár a fiatalokra, ősszel pedig magyar és osztrák bajnokság lesz nekik. Itthon remélhetőleg idén már 9 vagy 11 fős foci lesz, míg Ausztriában természetesen 11 fős focit vállalunk. A célokról azt tudom elmondani, hogy szeretnénk az osztrák bajnokságban javítani a tavalyi eredményeken és megcélozni a rájátszást, ami azért nem lesz könnyű Európa legjobb korosztályos utánpótlás csapatai között, de nem lehetetlen. Itthon amennyiben lesz 9 vagy 11 fős foci, akkor a bajnoki cím a cél, ha csak 7 fős foci lesz megint, akkor bevallom, nem tudom, milyen eredményt fogunk tudni elérni, mivel arra feltehetően idén sem fogunk tudni sokat készülni a 11 fős osztrák bajnokság mellett. Éppen ezért (is) bízom benne, hogy sikerül a szövetségnek elindítania egy 9 vagy 11 fős bajnokságot itthon ebben a korosztályban.
 
U15: körvonalazódik egy tavaszi magyar flag kupa ebben a korosztályban, azon mindenképpen szeretnénk részt venni, emellett 9 vagy 11 fős tackle fociban barátságos mérkőzéseket szeretnénk játszani osztrák csapatokkal. Az őszi tervek tartalmazzák az osztrák bajnokságot jelenleg, de ezzel kapcsolatban még folynak egyeztetések az osztrák szövetséggel. Természetesen bízunk benne, hogy itthon is indul ebben a korosztályban tackle foci bajnokság ősszel és akkor részt is veszünk benne.
 
Alapvetően minden korcsoportunkról elmondható, hogy elsősorban a játék szeretetét és alapjait szeretnénk megtanítani a játékosoknak. Emellett minél jobb feltételeket, tapasztalatszerzési lehetőséget biztosítva felkészíteni őket arra, hogy sikeresen szerepelhessenek majd a felnőtt csapatainkban.
 
A szezon végén a Wolves U17-esei kiegészülve néhány más hazai csapat játékosával a Next Generation Bowl keretében megmérkőzhettek az osztrák U17-es válogatottal. Mi volt ennek a mérkőzésnek a legfőbb tanulsága? Volt valami a csapat játékában, ami kellemes meglepetést okozott?
 
Bár Budapest Wolves-ként kaptunk meghívást a rendezvényre, nagyon örülök, hogy sikerült összehozni ezt az együttműködést a résztvevő magyar csapatokkal és szakmai stábokkal. Mindenki nagyon sokat tett azért, hogy ez összejöjjön. Itt is szeretném megköszönni mindenkinek, aki részt vett ebben, úgy gondolom, hogy minden játékos és edző sokat tanult a felkészülés során. A mérkőzés pedig egy nagyon jó lehetőség volt a játékosok számára, hogy Európa legjobb U17-es csapata ellen kipróbálják magukat és lássák, hogy milyen magas szintre lehet eljutni. Bízom benne, hogy lesz folytatása ennek a dolognak.
 
Mi volt számodra a legemlékezetesebb pillanat 2015-ben?

Nagyon nehéz lenne kiemelni egy pillanatot a tavalyi évből. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy egy nagyszerű család tagja lehetek, ahol az egyesületi vezetők, az egyesület munkáját segítők, az edzők, a szurkolók, szülők és nem utolsósorban a játékosok áldozatos munkájának köszönhetően szinte nap mint nap emlékezetes pillanatokban, élményekben lehet részem.



Ha mindenképpen választanom kéne, akkor hirtelen a következők ugranak be:

•     természetesen a magyar bajnokság megnyerése fontos momentum volt, bebizonyítottuk, hogy újra mi vagyunk a legerősebb csapat Magyarországon
•     amikor a Styrian Bears-nél játszottunk idegenben az alapszakaszban az osztrák bajnokságban, az első félidőben elvesztettük sérülés miatt két jó kezdő játékosunkat, Sóti Lászlót és Gombos Bencét. Bence ugyan még vissza tudott térni a második félidő elejére, de sajnos a vállsérülése miatt nem tudta befejezni a mérkőzést. Mivel aznap ő volt az egyetlen irányító, aki velünk utazott, így nem voltunk könnyű helyzetben és időközben az ellenfél is átvette a vezetést. A mérkőzés végére két új irányítót is avattunk, előbb Danku Dávid állt a center mögé, majd Király Csanád vezénylésével sikerült fordítani és megnyerni a mérkőzést. Az nagy küzdelem és komoly csapatmunka volt.
•     legjobb momentumok közül az osztrák DIV2 döntő végjátéka sem maradhat ki, hátrányban kezdtük a második félidőt, és Darrell és Roczkó Iván futásaival sikerült felőrölnünk az ellenfél védelmét, majd Majoros Csabi TD-jével és extra pontjával egyenlítettünk, végül az Nemes Nátán kulcsfontosságú labdaszerzése után egy 5 perces drive legvégén lepörgő óra mellett Madarassy Kristóf rúgta be a győztes field goalt, döntőhöz illő végjáték volt.
  

Azt hiszem, még hosszan sorolhatnám a szebbnél szebb emlékeket 2015-ből, például az első válogatott mérkőzésen felcsendülő himnuszt vagy az U17-eseink első győzelmét a top osztrák U17 csapatok között, vagy a magyar junior bajnoki arany megnyerését, a Next Generation Team Hungary pályára lépését a Ravelin Strasse-n az osztrák válogatott ellen,

Mondanál néhány szót a 2016-os tervekről? Milyen bajnokságokban és kupákban indul majd a felnőtt csapat? Ezekben mi a cél?
 
2016. tavaszán szokás szerint több fronton is megméretjük magunkat. A legfontosabb cél, hogy előre lépjünk és tovább fejlődjünk. Szeretnénk elérni, hogy 2 éven belül készen álljon a csapat és a stáb szakmai szempontból arra, hogy akár az AFL-ben illetve a BL-ben is magas szinten megméresse magát. Ezt szem előtt tartva igyekszünk összeállítani a programunkat és felállítani a célokat.
 
Ennek megfelelően idén újra indítunk felnőtt utánpótlás csapatot, azaz a W2-t.
 
A W1 bajnokságai és céljai a következők:
 
HFL: a Magyar bajnoki cím megvédése a cél

AFBÖ DIV1: 2016-ban elsősorban a rájátszásba jutás a cél és ott már bármi megtörténhet. Sajnos nem tudjuk, hogy milyen erőviszonyok lesznek.
Bajnokok Ligája: tisztában vagyunk vele, hogy nem mi számítunk esélyesnek a csoportunkban, de úgy gondoljuk, hogy van esélyünk legyőzni a Vukovit hazai pályán, Milánóban pedig mindent megteszünk majd a rájátszásba jutásért.
 
A W2-t elsősorban U19-es, U17-es és felnőtt újonc játékosok fogják alkotni. A magyar DIV1-ben fognak indulni a tervek szerint és a cél a rájátszásba jutás. A legfontosabb célja a W2-nek, hogy tapasztalatszerzési és fejlődési lehetőséget biztosítson az első csapatba készülő játékosoknak.

Kiket vársz a tryout-ra?

Röviden azt tudom mondani, hogy mindenkit sok szeretettel várunk, aki szeretné kipróbálni ezt a szép és összetett sportot egy olyan egyesületben, ahol a magasszintű versenykörnyezet megteremtése mellett nagy hangsúlyt fektetünk egy összetartó, családias közösség létrehozására is.

Kicsit bővebben úgy gondolom, hogy minden korosztálynak és mindenféle háttérrel rendelkező sportolónak és leendő sportolónak tudom javasloni a próbaedzésünket.

Várjuk a fiatalok (12 éves kortól) az utánpótlás csapatainkba, ez a legfontosabb része az amerikaifutball programunknak, nagy hangsúlyt fektetünk a fiatalok képzésére, hiszen ebben van az egyesület jövőbeni eredményességének záloga.

Emellett várjuk felnőttek jelentkezését, akár van sportolói múltjuk, akár nincs. Természetesen a tapasztalatunk az, hogy aki rendelkezik valamilyen sportmúlttal, az hamarabb és könnyebben tud az első csapatunkban helyet szerezni magának, de éppen ezért is indítjuk el megint a W2-t, hogy a kevésbé rutinos játékosoknak is legyen lehetőségük a tapasztalatszerzésre és a gyors fejlődésre.

Ezen kívül várjuk hölgyek jelentkezését is, hiszen a legsikeresebb magyar női csapat idén is sok nemzetközi mérkőzést fog játszani és mindig

Nem utolsósorban a cheerleader csapatunkba is várjuk az érdeklődők jelentkezését, komoly versenyzési terveink vannak idén ezen a területen is.

Mindenkit várunk 2016.02.13-án

interjú: Szabó Attila
képek: Bratincsák Péter  és Radó Norbert